1581. április 24.-én, Dél-Franciaországban, Pouy falucskában született, amelyet 1823 óta St. Vincent-de-Paul-nak neveznek. Ez a kis helység közel fekszik Lourdes-hoz és az óceánhoz. Szülei szegény földművesek voltak. Vince pap szeretett volna lenni. Ezért hogy tanulmányait fizetni tudja, tanítványokat fogadott. Apjának végül is két ökröt kellett eladni ahhoz, hogy Toulouse-ban a teológiai költségeket kifizethesse. Tizenkilenc éves korában szentelték pappá.

 Igazi megtérését afrikai fogságának tulajdonítják. Egy hajóúton török kalózok fogságába esett, nyíllal megsebesítették, Tuniszban eladták rabszolgának, s keményen dolgoztatták. Egy hitehagyott, volt ferencesnek lett a rabszolgája, akit sikerült visszatérítenie a keresztény hitre s közösen visszaszöktek Franciaországba.

Egy kis ideig plébános volt, aztán egy főúr házi lelkésze. Ott ismerte meg a vidéki lakosság vallási tudatlanságát és elhagyatottságát. Ez indította arra, hogy szerzetet alapítson, amelynek feladata népmissziók indítása és jó papok nevelése. Rendjét lazaristáknak hívjuk. Ezenkívül egy női szerzetet is alapított a Szeretet Leányai (ismertebb nevükön Irgalmas Nővérek) elnevezéssel. Más társulatokat is alapított. Az Irgalmas Nővérek rend megalapításának nagy segítője volt Marillac Szent Lujza. 1640-ben az árva gyermekek felkarolására egy újabb intézményt alapított. Könyveket nem írt, csodákat sem tett, de alázatos és hűséges volt és nagy az ő egyszerűségében. Sokat imádkozott, virrasztott. Nagy munkabírás jellemezte, prédikált, írt, alkotott. Csak leveleinek a száma 30 000. Már életében szentként tisztelték. A legmagasabb politikai köröknek volt a tanácsadója.

Haláláig megőrizte szellemi frissességét. Párizsban 1660. szeptember 27-én nyolcvanadik évében halt meg. Utolsó szava ez volt: "Bízom!"

Híres mondása:

"Én sohasem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett."